Illyés Gyula

Egy mondat a zsarnokságról

-részlet-

Hol zsarnokság van, ott zsarnokság van
nemcsak a puskacsőben, nemcsak a börtönökben,
nemcsak a vallató szobákban, nemcsak az éjszakában
kiáltó őr szavában, ott zsarnokság van

nemcsak a füst-sötéten lobogó vádbeszédben,
beismerésben, rabok fal morse-jében,
nemcsak a bíró hűvös ítéletében: bűnös!

ott zsarnokság van

nemcsak a katonásan pattogtatott "vigyázz"-ban, "tűz"-ben, a dobolásban,
s abban, ahogy a hullát gödörbe húzzák,
nemcsak a titkon félignyílt ajtón ijedten besuttogott hírekben,
a száj elé hulltan pisszt jelző ujjban, ott zsarnokság van

nemcsak a rács-szilárdan fölrakott arcvonásban
s e rácsban már szót
lan vergődő jajsikolyban,
a csöndet növelő néma könnyek zuhatagában,
kimeredt szembogárban,
ott zsarnokság van

hol zsarnokság van, ott van jelenvalóan
mindenekben, ahogy rég istened sem;
ott zsarnokság van az óvodákban,
az apai tanácsban, az anya mosolyában,
abban, ahogy a gyermek idegennek felelget;
nemcsak a szögesdrótban, nemcsak a könyvsorokban
szögesdrótnál jobban butító szólamokban;
az ott van a búcsúcsókban, ahogy így szól a hitves:
mikor jössz haza, kedves;

az utcán oly szokottan ismételt hogy-vagyokban,
a hirtelen puhábban szorított kézfogásban,
ahogy egyszercsak szerelmed arca megfagy,
mert ott van a légyottban, nemcsak a vallatásban,
ott van a vallomásban, az édes szó-mámorban,
mint légy a borban, mert álmaidban sem vagy magadban,
o
tt van a nászi ágyban, előtte már a vágyban,
mert szépnek csak azt véled, mi egyszer már övé lett;

a csillag: kémlelő ablak,
a nyüzsgő égi sátor: egyetlen munkatábor,
mert zsarnokság szól lázból, harangozásból,
a papból, kinek gyónol, a prédikációból,

templom, parlament, kínpad: megannyi színpad;
hunyod-nyitod a pillád, mind az tekint rád;
mint a betegség, veled megy, mint az emlék;
vonat kereke, hallod, rab vagy, rab, erre kattog;
hegyen és tenger mellett be ezt lehelled;

eszmélnél, de eszme csak övé jut eszedbe,
néznél, de csak azt látod, mit ő eléd varázsolt,
s már körbe lángol erdőtűz gyufaszálból,
mert amikor ledobtad, el nem tiportad;

s így rád is ő vigyáz már, gyárban, mezőn, a háznál,
s nem érzed már, mi élni, hús és kenyér mi,
mi szeretni, kívánni, karod kitárni,
bilincseit a szolga maga így gyártja s hordja;
ha eszel, őt növeszted, gyermeked neki nemzed,

hol zsarnokság van,mindenki szem a láncban;
belőled bűzlik, árad, magad is zsarnokság vagy;
vakondként napsütésben, így járunk v
aksötétben,
s feszengünk kamarában, akár a Szaharában;

s mert ahol zsarnokság van minden hiában
a dal is, az ilyen hü, akármilyen mű,
mert ott áll eleve sírodnál,
ő mondja meg, ki voltál,
porod is neki szolgál.

Illyés Gyula 1950-ben írt verse, amely először az Irodalmi Újság 1956. november 2-ai számában jelent meg.

Illyés Gyula

Egy mondat a zsarnokságról

Hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van
nemcsak a puskacsőben,
nemcsak a börtönökben,

nemcsak a vallató szobákban,
nemcsak az éjszakában
kiáltó őr
szavában,
ott zsarnokság van

nemcsak a füst-sötéten
lobogó vádbeszédben,
beismerésben,
rabok fal morse-jében,

nemcsak a bíró hűvös
ítéletében: bűnös!
ott zsarnokság van
nemcsak a katonásan

pattogtatott "vigyázz"-ban,

"tűz"-ben, a dobolásban,
s ab
ban, ahogy a hullát
gödörbe húzzák,

nemcsak a titkon
félignyílt ajtón
ijedten
besuttogott hírekben,

a száj elé hulltan
pisszt jelző ujjban,
ott zsarnokság van
nemcsak a rács-szilárdan

fölrakott arcvonásban
s e rácsban már szótlan
vergődő jajsiko
lyban,
a csöndet

növelő néma könnyek
zuhatagában,
kimeredt szembogárban,

ott zsarnokság van
nemcsak a talpraálltan
harsogó éljenekben
hurrákban, énekekben,

Hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van
nemcsak az ernyedten
tapsoló tenyerekben,

rtben az operában,
éppoly hazug-harsányan
zengő szoborkövekben,
színekben, képteremben,

külön minden kertben,
már az ecsetben;
nemcsak az éjben halkan
sikló gépkocsizajban

s abban
megállt a kapualjban;

hol zsarnokság van,ott van
jelenvalóan
mindenekben,
ahogy rég istened sem;

ott zsarnokság van
az óvodákban,
az apai tanácsban,
az anya mosolyában,

abban, ahogy a gyermek
idegennek felelget;

nemcsak a szögesdrótban,
nemcsak a könyvsorokban
szögesdrótnál jobban
butító szólamokban;

az ott van
a búcsúcsókban,
ahogy így szól a hitves:
mikor jössz haza, kedves;

az utcán oly szokottan
ismételt hogy-vagyokban,
a hirtelen puhábban
szorított kézfogásban,

ahogy egyszercsak
szerelmed arca megfagy,
mert ott van
a légyottban,

nemcsak a vallatásban,
ott van a vallomásban,
az édes szó-mámorban,
mint légy a borban,

mert álmaidban
sem vagy magadban,

ott van a nászi ágyban,
előtte már a vágyban,
mert szépnek csak azt véled,
mi egyszer már övé lett;

vele hevertél,
ha azt hitted, szerettél,

tányérban és pohárban,
az van az orrban, szájban
hidegben és homályban,
szabadban és szobádban,

mintha nyitva az ablak,
s bedől a dögszag,
mintha a házban
valahol gázfolyás van,

ha magadban beszélgetsz,
ő, a zsarnokság kérdez,
képzeletben
se vagy független,

fönt a Tejút is már más:
határsáv, hol fény pásztáz,
aknamező; a csillag:
kémlelő ablak,

a nyüzsgő égi sátor:
egyetlen munkatábor,
mert zsarnokság szól
lázból, harangozásból,

a papból, kinek gyónol,
a prédikációból,
templom, parlament, kínpad:
megannyi színpad;

hunyod-nyitod a pillád,
mind az tekint rád;
mint a betegség,
veled megy, mint az emlék;

vonat kereke, hallod,
rab vagy, rab, erre kattog;
hegyen és tenger mellett
be ezt lehelled;

cikáz a villám, az van
minden váratlan
zörejben, fényben,
a szív-hökkenésben;

a nyugalomban
a bilincs-unalomban
a zápor zuhogásban,
az égig érő rácsban,

a cellafal-fehéren
bezáró hóesésben;
az néz rád
kutyád szemén át,

s mert minden célban ott van,
ott van a holnapodban,
gondolatodban,
minden mozdulatodban;

mint víz a medret,
követed és teremted;
kémlelődsz ki e körből?
ő néz rád a tükörből,

ő les, hiába futnál,
fogoly vagy, s egyben foglár;
dohányod zamatában,
ruháid anyagában,

beivódik, evődik
velődig
eszmélnél, de eszme
csak övé jut eszedbe,

néznél, de csak azt látod,
mit ő eléd varázsolt,
s már körbe lángol
erdőtűz gyufaszálból,

mert amikor ledobtad,
el nem tiportad;
s így rád is ő vigyáz már,
gyárban, mezőn, a háznál,

s nem érzed már, mi élni,
hús és kenyér mi,
mi szeretni, kívánni,
karod kitárni,

bilincseit a szolga
maga így gyártja s hordja;
ha eszel, őt növeszted,
gyermeked neki nemzed,

hol zsarnokság van,
mindenki szem a láncban;
belőled bűzlik, árad,
magad is zsarnokság vagy;

vakondként napsütésben,
így járunk vaksötétben,
s feszengünk kamarában,
akár a Szaharában;

s mert ahol zsarnokság van
minden hiában
a dal is, az ilyen hü,
akármilyen mű,

mert ott áll
eleve sírodnál,
ő mondja meg, ki voltál,
porod is neki szolgál.

Illyés Gyula 1950-ben írt verse, amely először az Irodalmi Újság 1956. november 2-ai számában jelent meg.